Az alábbiakban olvasható esetleges létező személyekkel vagy helyekkel történő egybeesés csupán a véletlen műve, az elbeszélés kitalált történet alapján íródott. Vagy valami ilyesmi :). Most van itt az ideje, hogy többértelmű burokva rejtve mégis világosan tegyem közzé a világhálón mi is történt a "Gossip Girl" utolsó epizódjában. Mindig is vágyat éreztem arra, hogy egyszer valóság legyen, ami az említett sorozatban történhet és történik, mindazon az ármány és gonoszság,zsarolás és határtalan érzelmi kifacsarás ellenére, mely folyton megmásíthatatlan tragédia, helyrehoztatlan hibák és begyógyulni képtelen lelki sebek súlyosságával játszadozik, mégis mindig képes átvészelni, felejteni majd újra kezdeni a kegyetlen játszmát. Talán túlságosan is akartam.... Mikor elkezdted, senki sem ígérte , hogy könnyű lesz, de te akartad, hát harcolj érte, nagyon nehéz lesz, de ha sikerül megéri! - ezt mondta nekem aki megihletett, mikor megértettem táncolni akarok, és a tudtára adtam a legelső tánc órán. Most ismét csomagolok és hát...azt hiszem fejlődök, a nagy bőrönd marad, úgysem tudni hova és meddig, a kicsi meg egyre kisebb, de a balett cipőm meg a kaleidoszkóp belefér és ez a lényeg. Még december elseje előtt és a négy napos betegségem után történt, hogy nyitva hagytam, vagy nem hagytam, de megtört, az a bizonyos bajkeverő weboldal, s hát minden érzelem és gondolat, mely néhány hónapja a próbaterembe beköltözött énemre nehezedett felharsant, vihart kavart, majd a vihar leült és csak a semmi maradt. Rengeteg az érzés, elsőre a felfoghatatlanság érzése, mikor egyszerre mindennek vége, és a hat órás alvások, embertelen mennyiségű táncba vetett munka, folytonos kellemes fizikai fájdalom és a minden estés studiói asszisztenskedés utáni éjjeli hazarohanás, minden megspórolható perc alvásra való fordítása érdekében egyszer csak felszívódnak, köddé válnak és marad a kétségek közti vívódás, szívdobogás, szenvedés, izgatottság, nem alvás. Majd végül néhány napra rá, nagy nehezen mindaz , amit már ismét az a bizonyos oldal és néhány környezeti visszajelzés a tudtomra adott valósággá vált, megmásíthatatlan igazsággá, melyben csak egyetlen bűnbak kell, nem számít a jó, nem számít minden ami szép és amiért küzdöttem, amiért sötétben indultam és sötétben érkeztem már nem volt fontos, hirtelen barátaim sem voltak, sőt ismerősök sem, csupán üres, valamiféle sajnálatot rejtő arcok. Ettől nem lett jobb , persze hogyis lehetett volna, a kétség elmúlt, a zárcsere sem álom és mégis lesz előadás, csak már nem kilenc bolgár táncossal hanem nyolccal. Az önmarcangolás is egy variáció,van is némi alapja, de ezt néhány nap múlva elengedtem, végre kikeltem az ágyból, és felébredtem. Először hónapok óta tisztán tudtam gondolkodni az alvásmennyiség növelése és a totális elmerülést igénylő hajtásból kiszakadva és újra kezdtem de még nem táncolok. Egyetlen percet sem táncoltam azóta, de ez csak az ország nyújtotta lehetőségek hibája, nem az ambícióé. Mert ez legalább biztos, ezt még az ittenni mentorom is elismerte, semmim nincs ami ahhoz kell hogy jó előadóművész legyek, csak az ambíció más semmi! Én is mondhattam volna, reagálhattam volna, könnyíthettem volna, lázadhattam volna de ahogy a szánalmas több résztvevős találkán ezt végül tettem, csak annyit mondtam köszönöm, amit adtak, és ezt továbbra is tartom. Szerettem ezt a helyet tiszta szívemből és nagyon szerettem azt aki annyit tett értem, hogy táncos lehessek, bármi is történt, bárhogy is viselkedett és reagált. Már évekkel ezelőtt a fejemhez vágták, hogy túl szókimondó vagyok, tanuljam meg magamban tartani és játékossá válni, amit elvár a társadalom. Megtanultam. Nem mondtam, de ki kellett, hogy adjam, meg kellett hogy osszam és hogyan másképp ha nem az íráson át.Nem akartam senkinek rosszat, de ösztönösen reagáltam, nem jó játékosként, ami nagy hiba, de legalább nyugodtan alszom. Persze a válaszok nem számítanak, egyetértések sem lehetnek, a közös pontok pedig néhány pletykával gyorsan megsemmisíthetőek. Mikor kész lesz az élettörténetemről szóló könyv, akkor talán majd megértenek azok, akik átkozottul sokszínűnek és Gossip Girl-nek tartanak. Nem lehetnék inkább Blaire? :)A Gossip Girl kiléte ismeretlen, én pedig híres akarok lenni, bár legközelebb kicsit másképp, más irányból. Írói képességeimre támaszkodva hiszem, hogy bejegyzésem kellően kusza a google translate amúgy is mókamester fordításainak kellően érthetetlen megkavarására, ha esetleg valaki nem érte volna be az összes személyes levelem tartalmával és további színfalatokra éhezne hihetetlen kalandos életemből. Bármennyire is győzködnek azok akiknek fontos vagyok, nem tudok folytonos titkos ügynökként kételyekkel töltve barátkozni, de egy életre megtanultam, hogy aki a legközelebb áll hozzád, az tudja belédszúrni legkönnyebben a kését, valamint, hogy mindig kell B terv, mindig kell a nyitottság, mert bármikor belecsöppenhetsz a legképtelenebb pletykasorozat kellős közepébe.Aki bújt, aki nem jövök.

Egy ideig nem Írtam mert nincs hosszú i a klaviatúrán a táncstudióban, de ma estére annyi kiÍrnivalót halmoztam fel, hogy muszáj lesz egy-két kölcsön hosszú i-vel tudósÍtanom Szófiából. Kedd óta itt vannak a koreai táncosok, pontosan tizenegy darab, akikkel az eredeti ötlet szerint közösen készülünk a decemberre várható premierre. Épp olyanok, ahogy azt egy koreait sosem látott európai elképzeli őket: kicsik, kedvesek, udvariasak, és sokat mosolyognak. A lányok nyávogva beszélnek a fiúk pedig fiatal éveik ellenére mély és benyomást keltő hangokat sugároznak. Mikor kedden kora reggel megérkeztem a studióba még a csilláron is az ösztöndÍjas koreaiak lógtak, akik a világhÍrű bolgár reggelivel-banicával teletömött szájjal, jó hangos bolgár Zdravej!-el köszöntöttek minden egyes bolgár betévedőt az elképesztően korai gyilkos balett órára. Gondolom nem okozok meglepetést azzal, hogy ez a balett óra az egyik legjobb dolog az életem ezen periódusában. A banica faló, technika függő koreaiak egytől egyig imádnivalóak és mozgáskulturájuk sem éppen alulbecsülendő. Bulgária egyik legjobb, vagy talán legjobb, balett pedagógusának egy hónapon át tartó órái minden kétséget kizáróan komoly fejlődéshez fognak vezetni mindannyiunk esetében, a legtöbbünkben őrületes táncolni vágyást generáló filmeket idéző hangulatról pedig nem is szólva, amiről idáig csak álmodozni mertem. A hetem horrorisztikus fizikai megterhelést és kevés alvást tartalmazó beosztása ellenére képes vagyok pozitÍvan Ítélni és továbbra is táncos akarok lenni, bár beismerem néhány gyengébb pillanatomban komolyan fontolóra vettem eme teljesen őrült és lehetetlen elhatározásomat. Ma reggel például még sötét volt mikor megkezdtem szokásos fél órás gyaloglásomat a studióba, spórolási célzattal s az első számú szembejövő egy gyönyürűen szabott fekete kosztümbe bújtatott nem csúnya hölgy volt, aki az imént szállt ki valamely menőnek számÍtó gépjárműből és felemelt fejjel kopogott felhetetőleg irodai munkahelye felé, mÍg én minden energiámat arra öszpontosÍtottam, hogy a fülemben üvöltő zenére fektessem a hangsúlyt elhasogatva a fárasztó gondolatokat mint "nem, nem bÍrom tovább, ma hogy fogom magasra dobálni a lábam" vagy "Jézusom még csak fél nyolc, hogy a francba fogok este hatig táncolni, már most alig bÍrok járni". Később a szomorú de már megszokott facebook gyanús "ignorálás" és a visszajelzések közel teljes hiánya ellenére a szokásos kitartással küzdöttem végig a napot és még mindig nem adtam fel, pedig a végre valahára a "hazai" táncosokra is időt szakÍtó elbeszélgetésből világossá vált számomra, hogy nagy valószÍnűséggel nem sok szerepem lesz a kérdéses előadásban és még mindig nagyon alacsony szinten van a tánctudásom, ami csekély apróság ahhoz a tényhez viszonyÍtva, hogy nem hogy nem táncolhatok duettet valamelyik remek testű koreai kisfiúval, de még egy bolgár lánnyal bemutatott kontaktban sem álltam meg a helyem. Hahahahaha. Így már illő lesz beismernem, hogy blogot is ezért Írok, ha esteleg a napi 7-8-10 órás próbák, minden ebbe vetett hitem és hihetetlen kitartásom és szenvedélyem ellenére mégsem lesz belőlem jó táncos, legyen valami ami alapjául szolgálhat a könyvemnek, mellyel majd biztosÍtom az anyagi hátteremet a napi maximum 5 óra táncot elbÍró öreg éveimre :))). Persze amilyen őrült vagyok a napi reggel fél 8-tól este 6-7 ig tartó próbákon felül minden estére is akadt program, kétszer dolgoztam, kétszer angolt oktattam és balettoztam este 22-ig a külön órákon, az egyetlen szabad néhány órámban pedig evés és alvás hiányában három pohár bor segÍtségével döntésképtelen állapotba varázsoltam magam, ami a közel 2 liter vÍz hozzáadása ellenére is komolyan hátráltatta a másnapi próbákon való helytállást. Ez meg már tényleg panaszkodásként hangzik, de szombat-vasárnap egész nap dolgozni fogok. Az imént arra gondoltam teleÍrom a blogomat elkeseredett világlátást reprezentáló panaszkodással, kifejtem mennyire tehetségetelen vagyok a táncban és milyen rosszul alakul minden, de közben elmúlt és most boldog vagyok, hogy táncolhatok és persze az sem utolsó, hogy egy óra múlva lejár a munkaidőm, hahahahahaha. A koreaik ittlétéből nemcsak a tánc terén húzhatunk hasznot, barátkozó természetemnek köszönhetően a pantomim-ban is komoly fejlődést értem el tekintve, hogy nem beszélnek angolul egy árva mukkot sem. Tegnap este több mint két órát beszélgettem hármukkal, és azóta tudom, hogy Koreában nagyon sok tánciskola van, társulatokban sem szükölködnek a mérce pedig nagyon magas ami a szÍnvonalat illeti. Többségük 3 éve táncol, két különböző iskolából jöttek és nagyon tetszik nekik Szófia. Sok minden mást is megvitattunk, de ezen adatokat nem kÍvánom közölni a hitelesség fantáziám és kezdő pantomim tudásom közbenjátszása miatti megkérdőjelezhetőségéből kifolyólag. Ami a táncon kÍvüli életemet illeti néha azért eljárok mulatni, sőt még discoban is voltam szombaton, remek volt, ráadásul egy élmény, hogy mindenki minket nézett a két óra alatt mÍg a parkettet koptattuk :).

Dobro Utro! Egy ideje már a fehérbort preferálom. Ez egy anyagi javakat igazán értékelni tudó kislányhoz méltó kijelentés a "már nem iszom vörösbort" helyett, amit 3-4 hónappal ezelőtt írtam volna. A koreográfus mindig mondja, hogy ne játsszak reggelente kislányt, mert ez az ártatlan mosolyka az arcomon nem fog megkímélni az egész napi megpróbáltatásoktól. Bár az elégedettség és a helyes úton járás érzete cseppet sem változott, az elmúlt napokban emocionális határaim ruganyossága némileg csökkent a fejlesztésre szoruló kondícióm és az ezt megelőző időszak pihentető délelőttjeinek figyelembevételével most túlerőltetettnek mondható életmód miatt. Ennek eredményeként egyszer az apám és a nagymamám szembesült gyúlékony személyiségem némileg végletesebb megnyilvánulásával, két napra rá pedig a koreográfusnak is bebizonyítottam, hogy igen is kislány vagyok, méghozzá sírós. Egy kis egyensúlyi kibillenést követően azt hiszem nagy szerencsémre végre rájöttem a "tudatos mozgás művészete" című könyv alapelvének használatára. Vicces, hogy másfél évvel ezelőtt azt gondoltam, na igen most már képes vagyok gyorsan elsajátítani mozgásanyagokat és átengedhetem magam az előadásmód fejlesztésének és kisebb részletek csiszolásának, de tévedtem, csak most sikerült elengednem a "kompakt" rendszerű megfigyelésmódomat, és egyre pontosabban tanulnom, ami csodás érzés, afféle megvilágosodás. Ez azonban csak egy apró foszlány a sokból, még legalább 40-50 olyan átfogó probléma korlátoz, amit hasonló módon kell áthidalnom, persze a síráshoz és hirtelen "mindenkit utálok és ők is utálnak engem" érzéshez nem ragaszkodom :)). Új beosztásomnak köszönhetően hétköznap szabadabb leszek, így még több energiát tudok fordítani a táncra ami remek. Ismét elkezdtem angolt és spanyolt tanulni, autodidakta módon, de elvégre is beszélem ezeket a nyelveket, tehát sokkal inkább az agyam mélyebb zugaiból való előbányászásuk a cél. Ez csak a spanyolra vonatkozik, az angolom koreai barátnőmnek köszönhetően nagyon is rendben van, sőt egyre jobb és jobb, hiszen mindenki rá van kényszerítve, hogy praktizálja a jelenlétében, aminek nagyon örülök. Mindemellett segítek egy balerinának az operából, hogy fejlessze az angol nyelv ismereteit, amiért cserébe ő a balett tudásomat gazdagítja, vagy inkább úgy helyes, hogy igyekszik kiépíteni valami szilárd alapot az általam eddig begyűjtött foszlányokból, de ez cseppet sem riaszt el, imádom ezt a gyönyörű táncstílust és biztos vagyok benne, hogy sikerekre számíthatok, főleg azt követően, hogy Bulgária egyik legjobb pedagógusa fog minket kiképezni minden reggel, közel egy hónapon át. Már így is számos lyukacska tátong a harisnyáimon, amit a mostani tanárnőm soha el nem felejthető körmei okoztak, mikor a felfelé törekvést, vagy bizonyos izomcsoportok komolyabb bevetésének szükségességét prezentálta rajtam, az említett új pedagógusról pedig azt hallottam, hogy egy igazi gyilkos, szóval jó sok angolozás vár rám, míg el nem jön a napja, hogy ő veszi kezébe a táncosokat szófia egyetlen kortárs tánc központjában.

Íme a Sofia Dance Week-ről írt cikkem : http://www.tanckritika.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=293:kortarstancol-szofia&catid=5:jegyzet&Itemid=4

Az utolsó bejegyzésem óta nem igen mertem írni, mert páran gratuláltak az eljegyzésemhez :))). Persze azok a páran jó pár éve nem hallottak felőlem, talán az eljegyzési problémáimon felül azt sem tudják, hogy már jobbra is tudok spárgázni tegnap előtt óta :)). Ezt a tényt figyelembe véve nem is kérdéses mennyire boldog vagyok, és mióta nem táncolok kevesebbet és nem alszom többet mint hat óra fura érzés, de kezdek néha elégedettség közeli állapotot elérni. Épp eleget pihentem ahhoz, hogy most minden egyszerre a nyakamba zúduljon és a nap összes percét hasznosan töltsem. A táncterem padlóján, a zene és minden egyéb külső tényező ellenére praktizált nyálcsurgatós, rémálmos, elkerülhetetlen elalvás mondjuk nem a legjobb módja a tánc- és munkatúladagolás ellensúlyozásának, de hamarosan megoldódik ez is - legkésőbb január 19.-én a szülinapomon, mert feltételezem, hogy egy ágyat fogok kapni az itteni barátaimtól, amit beszerelnek majd nekem az "irodába" :))). A hajam tegnap óta nagyon trendi, az egyik oldalon teljesen rövid, a másikon pedig rövid :). Ezt a bejegyzést 3 napja szerkesztem, reggelente 1-2 mondat hozzáadásával, tehát igyekszem csak olyan dolgokat írni, amik 2 hét múlva is aktuálisak lesznek, hiszen nem tudni mikor sikerül végre befejezni. Szófia számomra még mindig nem olyan otthonos mint Budapest, azt hiszem még 4-5 évig biztos eltart, hogy megértsem a tömegközlekedést, és ne kerüljek folyton mikor hazasétálok valahonnan, de nem tudom ezt meg fogom-e valaha tapasztalni. Sokkal inkább valami francia városkát tudnék lakhelyemül elképzelni, annak ellenére, hogy még mindig nem volt lehetőségem odautazni. Egyre több müzlit eszem reggelente és egyre kevesebbet foglalkozom unalmas hétköznapi történésekkel, ami az apámat néha az őrületbe kergeti, de a napi 15 óra amit nem töltök "otthon" mentségemül szolgál a "szobám" állapotát és a lelassult reakcióidős, letisztult,de nyers kommunikációmat illetően. Kicsit aggódom a jövő héten megkezdődő életvitelemet miatt, mert az eddigi napi hat órás próbákon kívül heti háromszor másik három órát is próbálunk, ezen kívül dolgozom majdnem minden nap a recepción, fordítok egy cégnek és interjút írok majd az újságomnak. Ma említettem, hogy állati fáradt vagyok, de nagy felháborodást keltett, nem lehetek fáradt, muszáj lesz megszoknom valahogy, talán változtathatok az étkezésemen, bár már réges régen nem diétázom,vagy ilyesmi, sőt..... Az ebédszünetben koreai barátnőmmel és az időnkét csatlakozó koreográfussal vagy más résztvevőel közösen támadjuk meg a táncosok kedvenc élelmiszerüzletét, koszos, illetlen küllemű traning ruhánkban, ami a környék magas számú furcsa lakosa miatt egyeltalán nem kelt feltünést majd kezünkben a felvásárolt szendvicsek, gyümölcs, csokoládé, péksütemény, magok és egyéb túlélő táplálékok birtokában visszatérünk a bázisra és mint, akik két hete nem ettek kezdjük meg a közös falást. Mindezen komoly erőfeszítések ellenére sokszor semmilyen siker vagy eredmény nem születik a stúdióban, így a koreográfusommal való komoly elbeszélgetést követően a hallottak ellenére, most nem sírok, inkább jegyzeteket készítek arról amit mondott és újraindítom a rendszert.