Nagyon jó lenne most borozgatni egyet egy kedves barátnővel mondjuk, vagy legalább felhívni telefonon valakit aki aggódik a lábam miatt, de egyikre sincs mód, így írnom kell....jól vagyok! :)) Hát még milyen jól! Angyal, aki az apámnál valamivel idősebb, jó kiállású, pozitív kisugárzású férfi nagyon kedves volt, még egy kis retro zenét is betett az autóba a faluba menet és bár a 60-as,70-es évek zenéje a kedvenceim közé sorolható, a figyelmemet sokkal inkább az egyre kisebb és névtelenebb faluk sora kötötte le, amelyek mellett elhaladtunk. Szerencsére van annyi lélekjelenlétem, hogy meg tudtam magamat nyugtatni a következővel: annál, amit akkor éreztem mikor "félreléptem" :) semmi nem fájhat jobban, így ki fogom bírni és minden rendben lesz. Aztán ahogy beértünk a faluba: "Úristen, mi ez az istenverte hely itt, létezik, hogy vannak lakosai? Vajon nevezhetjük korszerű orvostudománynak azt, amit egy ilyen világvégi helyen egy néni véghezvisz gyógyítás néven?" Már a ház előtt álltunk, ki kéne szállni a kocsiból: "na jó, még van visszaút, most gondold meg, 3 fura szenvedő alak álldogál az ajtóban, a ház pedig mindjárt összeroskad". Fél órát vártam, amit különböző viccek mesélésével töltöttek a többiek ( Angyal és az ismeretlen, szintén balesetet szenvedett, kétségeket tápláló férfiú). Persze én folyamatosan azt hallgattam, lesz e kiabálás, meg ordítozás és egyre ingerlékenyebben egyensúlyoztam a nem fájó lábamon. Végül kijött a két páciens és betessékeltek engem, cipő le, kendő, masszázskrém, vagy valami zsír, hogy könnyebben menjen....ajaj, némi gipszdarab a földön, az előttem lévő törött kezű pasas kortárs gyógymódjainak utolsó maradványai, majd megfogja a lábam........én közben megállás nélkül szövegelek, hogy az opera, onnan jöttem (hátha ettől kíméletesebb lesz), még azt is ráhagytam, hogy esetleg balerina vagyok, hátha eszébe jutnak azok a vékony kecses vonalak és kicsit óvatosabb lesz....de.....ajaj, most mi lesz kérdezem már negyedszerre? fájni fog? mint egy kislány, röhejes, hogy az ember vészhelyzetben milyen szánalmas tud lenni. Aztán csak annyit mond, hogy üljek kicsit feljebb a padon és egyenesedjek ki, amihez én egy elővigyázatos kapaszkodást is társítottam, kellett is, húzta vonta , reccccs, uhh, jézusom, aztán odanézek és jéééééé, a lábam végre 10 nap óta először pont úgy néz ki mint a másik bokám, ez jó hír, nade ajaj....megint kezdi....ááááááááá...vagy négyszer újrahelyezgette a lábamat, míg az összes nem a helyén lévő részecske, komoly ropogás és recsegés révén vissza nem került az eredeti állapotába. Mondta hogy fogjam meg a lábam, mindjárt jön, aztán mikró hangja valami fáslik, kötözőszerek, pólyák, víz, jód, talán gyógynövény és kész is. Most fekszem és várok, nem szabad elmozdulnia, nagyon vigyázok rá, nehogy újra kelljen mennem. Ami a legviccesebb, hogy a bolgároknál elköszönés képen szó szerinti fordításban ezt szokták mondani: " nagyon kellemes volt nekem"- mondtam is neki, csak utána kaptam észbe, hogy ez magyarul elég irónikus egy ilyen kínzást követően. A férfi aki kinn várt, nem vigyorodott el örömében, mikor meglátott kibicegni gyök 2 -vel a mágustól, de biztos vagyok benne, hogy ő is elégedetten távozott, mert arany keze van. Éljenek a lábhelyrerakó világvégi faluban élő mágusok!