Kényszerítve vagyok a sors által arra, hogy ma bejegyezzek egy kis szösszenetet a várnai életvitelemből, mert nem lehet tudni meddig leszek még életben, akarom mondani, túlélem-e azt a pontot, amely a sorsügynökség embereinek idővonal térképén egészen pontosan holnap 2 óra 11 perckor kell, hogy bekövetkezzen, persze ha minden terv szerint alakul. Kicsit visszaugorva az előzményekre, ma balettoztam, tegnap plasztikáztam. A tegnapi procedúra, mivel táncnak semmiképp sem nevezhető új erőt adott, ma viszont átléptem a ló másik oldalára, és annak ellenére, hogy alig csináltam valamit az opera próbáján - az első 10 perc után rá kellett jönnöm, hogy ez bizony energia és lelkesedés ide vagy oda, nem lesz piskóta és állati nyomi lehetek, ahogy próbálom felfogni mi éppen a feladat, a kivitelezésre meg már sem energiám sem időm nem marad - sikerült túlerőltetnem a lábam. Mindez odáig fajult, hogy azóta is fáj, de jobban mint még valaha. A balett tagjai nagyon befogadóak, kedvesek és megértőek, persze én mindezek ellenére kutyául érzem magam, mert totál beégtem előttük azzal, hogy semmit nem tudok, bár ha meggondolom....normális vagyok? heti 1 szer jártam 1 évig balettozni, most meg kivagyok hogy nem tudom követni az opera balettkarát kiment bokával és szék akadályokkal? (vannak székek a teremben, amik akadályok a sarokban megbúvók számára :) :(. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben az alábbi mondat különféle variációkban: "Úristen, megőrültem, mi a francot keresek itt, még egy rendes 5. pozíciót sem tudok bezárni..." vagy a "na jó ezt valahogy kibírom, már csak fél óra és soha többet a környékére sem jövök az épületnek". Figyelembe véve a lábam állapotát és a "mindennek megvan a maga előre jól megtervezett oka" elméletemet, azt hiszem azért van ez, hogy egyfajta védőpajzsként szolgáljon nekem, míg megtanulom a tréning anyagát. Kérdezték is páran, jaj szegény fáj a lábad? Na igen persze, hogy fáj, meg néhány lábdobást rá tudok fogni, és inkább meg sem kísérlem, nehogy valaki meglássa, hogy a derékmagasságban lévő székek is akadályok lehetnek a számomra..:( viccelek, állati jó leszek , tudom , mert láttam magam tegnap a tükörben, ahogy egyedül balettozom és nem ronda. Viszont holnap kettő óra 11 perckor....jézusom....bele sem merek gondolni. Megyek a mágushoz. Najó lehet hogy a magyar fordítása inkább csontkovács, de mégsem az. Ez a várnától 15 km-re lévő faluban lakó minden táncos által ismert, előre kitáblázott lelőhelyen tanyázó nőszemély egy amolyan régi módszerek alapján gyógyító lény, aki helyreteszi majd elvarázsolja a táncosok lábát. Az is lehet, hogy nem minden igaz , amit írok, és inkább elvarázsolja, majd csak utána teszi helyre a lábakat (megjegyzem ez megnyugtatóbban hangzik, hátha a varázsláshoz némi ópium is van kéznél). Akár mi is legyen nagyon fog fájni. Láttam a a balettosok arcán, hogy ez egy , "túl fogod élni, de azért, aranyos lány vagy, sajnálunk a magunk módján" arckifejezés volt. És szerintem össze is néztek, olyan szövetkezősen, de lehet, hogy csak a sok táncmentes perc miatt túl sok energiám marad elméleteket szőni szövetkezős nézésekről :)). Nem kell ám mindent komolyan venni, amit írok, igaz, hogy soha nem viccelnék hát még mosolyognék el fontos dolgokat (elmosolyogni :)), de egy kis lazaság még a én rezsimembe is belefér, például semmi tánc és fehér csoki a teához, jézusom, és most már írásbeli dokumentáció is van róla. Csak egy megnyugtatóbb tény van annál, hogy holnap megyek egy mágushoz lábat elvarázsoltatni: a sofőröm maga az ördög. A neve Angyal, nem viccelek, innen tudom, hogy ördög, mindig ezt a fedőnevet használja. 2 nappal ezelőtt rendkívüli ülést akart összehívni a házban, vagy gyűlést? mindegy:), szóval miattam, mert nem akartam befizetni valami házfenntartási díjat, ugyanis a bácsi akinek a lakbért fizetem, szintén kötelességének érzi, hogy beszedje ezt tőlem a lakbérrel együtt. Mindegy ebbe most nem folynék bele, vannak helyzetek, mikor jobb, ha az ember duplán fizeti a közös költséget, mert ha kimegy a bokája lesz egy ördög, aki elvigye a mágushoz. Ja még valami, már nincs meg a munkám, amiről semmit sem meséltem, de van egy másik, bár az sokkal esetibb, mégis elég ha heti egyszer fordítok egy kicsit a rendőrségnek, és máris ugyanott vagyok honorárium tekintetében. Az előzőt csak azért hagytam ott, mert írói vénám nem bírta elviselni, hogy nem oszthatom meg hihetetlen kalandjaimat, lévén, hogy egy magyar cégről van szó, persze a rendőrségnek és bíróságnak fordításról is esküdt tettem, hogy nem írok, így kénytelen leszek táncról, lábakról, mágusokról, stb. írni. Ja és, hogy az üzenet ne maradjon el, ezúttal a legjobba barátnőmnek üzenem, hogy már nem vagyunk olyan dedósok, hogy legjobb barátnőzzünk, szóval ne ragadtassa el magát, és hogy édes tőle, hogy puszilja a büdi fájós lábamat, de nem büdi, világos??????!!!:)) Jó éjt.:)))