Szófia

Tegnaptól egy faluban lakom Szófia mellett. Itt mindig süt a nap (legalább is mióta itt lakom) és ez engem feldob, ami jó mert felugrani nem tudnék. Ma lefényképezték a lábam, ha-ha, az itteni kultúrában ez egy röntgenfelvételt jelent. Persze semmi értelme nem volt (a mágusok szinte sosem tévednek, és az enyém megmondta, hogy nincs törés), de így legalább mindenki nyugodt, én meg szegényebb 12 ezer forinttal. A lábam egyre dagadtabb és átkozottul fáj, mivel a szalagjaim felváltva nyúlódnak ide-oda, hol a belső, hol a külső oldalon, mint valami nagy rózsaszín rágógumi. Fenéket, aki ennyire tudásszegény, hogy rágóguminak képzeli a bokám, az jobb ha tudja, hogy anatómiai ismereteim alapján sokkal inkább hasonlít a nyúlós gumicukorhoz a helyzet. Most már csak az a kérdés, hogy ezek az inak mikor fognak újra rugalmasságot nyerni, mert a mostani szituáció erősen megnehezíti a Szófia melletti falucska mindig napos házában kezdődő, szófiai életemet. A kortárs gyógyászat sokat kereső képviselője a nem olcsó fotók után megállapította, hogy nincs elmozdulva a bokám. Hahahahahaha....majdnem rávágtam, hogy persze, hogy nincs, maga agyalágyult, hiszen már kétszer is a helyére tették, de külön felhívták a figyelmemet, hogy ne említsem az általuk sarlatánnak hitt "házi gyógyító"-nál való látogatásaimat. Persze azt is mondta, hogy vegyek egy másik bokafogót, ami pontosan 9 szer annyiba kerül, mint amilyet beszereztem (nyilván százalékot kapnak a szerencsétlen bokaficamodott táncos kislányok megtévesztése után - még azt is bevetette, hogy a profi táncosoknak nagyon fontos a megfelelő védelem, hogy kicsit simogassa a lelkem és a gyakorlatban is alkalmazza, amit a legutolsó erős pszichológia ráhatással történő agresszív eladási politikáról szóló prezentáción tanult), és hogy szedjek be valami tablettákat, amik a patikus hölgy szerint "úgy szétcseszik a gyomrod, hogy hónapokkal később is emlegetni fogod", valamint egy krémet is felírt, ami semmivel nem különb mint a másik 5 féle, amit már birtoklok, kenek mindenhova, de semmire sem jók :). Alig várom, hogy végre táncoljak. Ez a sérülés ráébresztett, hogy amikor már nem fogok tudni táncolni, valószínűleg belehalok a bánatba, nem mintha eddig nem gondoltam volna bele ebbe. Úgy döntöttem a hónap végéig várok. Az utolsó pár napban elmegyek felvételizni az iskolába, amit kinéztem magamnak, és ha sikerül, áprilistól kezdek. A kérdés az, hogy a fenébe fogok felzárkózni egy 2 hónapos lemaradással, ha egyáltalán felvesznek a frissen kidolgozott "a sántító utazó" című koreográfiám előadása után? A válasz pedig az, hogy nem kell ennyire előre tervezni, első lépésként, érdemes átgondolni, hogy megyek le a 4 emelettel lentebb lévő konyhába, hogy felfaljak valamit, ezzel elkerülve a blogom végleges megszűnését és a spicc cipőm eladását. Nem fog menni ez nyilvánvaló, de talán jobb is, mert már olyan kövér vagyok mint egy mangalica. A mérleg persze nem mutatja, de én tudom, érzem. Az izmok szépen lassan elsorvadnak, az ellenálló képességem csökken, egyre fáradtabb és lustább vagyok, már lassan az alvás is fárasztóvá válik, míg végül egyszer csak elmúlik a lábfájásom és megkezdődik az 1-2 hónapos kemény fizikum visszaépítési program, melyhez most extra bónuszként "egy teljesen új élet kiépítési feladat" is jár ajándékba.