2012. április 5., csütörtök

Zdravejte! Épp a reggelit teámat iszogatom délben, és azt próbálom meg kitapasztalni van e olyan pont a testemen, ami nem fáj, de még nem leltem egyet sem. Hihetetlen, hogy ez eddig nem jutott eszembe: nem a bokám fájdalmát kell csökkenteni, hanem a többi testrészemét kell arányosan növelni a boka szintjére. Nagyon boldog vagyok, mert táncoltam már kedden is, tegnap is és ma is fogok, aztán holnap, holnapután...meg 10 év múlva :) Ráadásul a test reakcióinak tanulmányozása, a belső energiák ki-be engedése, és főként az izoláció estemben hihetetlen fejlődési ütemet mutat, miközben minden áron megpróbálom véghezvinni a megadott gyakorlatokat a bal bokám minimális terhelése mellett. Na jó, el kell ismernem, hogy a belső energiák kiengedése nem sikerült egyszer sem, dehát nem várhatják tőlem, hogy több mint 1 hónap alatt felgyülemlett mennyiséget némi csukott szemes gyűjtögetés után egy legyintő mozdulattal el tudjak távolítani. A program amiben táncolok (még nem vagyok teljes értékű tag, de leszek) hihetetlen! Valahogy úgy kell elképzelni, mintha én találtam volna ki: azaz minden nap 4 - 4,5 óra tánc, semmi show, disco vagy hasonló bohóckodás, csak a legfontosabbak, kortárs, release, klasszikus balett, streching. Persze a dolog még így is fejlődőképes és folyamatosan jönnek új koreográfusok, új ötletek, új lehetőségek. A táncterem egy régi hűtőgyár 2. emelete és nem lehet nem szeretni. Az emberek hihetetlen kedvesek, többet foglalkoztak velem 1 hét alatt, mint Várnában fél év alatt. Munkám is adódik hellyel közzel, most a rendőrségnek fordítok, és remélhetőleg fognak még hívni, bár......amikor legutoljára 23 fő utast kellett megnyugtatnom egy karambolt követően, egy adott beszédmentes pillanatban a táskám hihetetlen ütemben elkezdett rezegni, ami még nem adott volna okot aggodalomra, de a mobilom a kezemben volt, amit ügyesen fel is mutattam, saját magam nyomatékosabb meggyőzése végett, de akkor mi rezeg? :))) Megjegyzem, az elemes epilátorom két könyv közé beszorult vibrátort imitáló produkciója nem, hogy nem ártott, de nagy mértékben segített a rendőrségi kapcsolataim kiépítésén :)). Persze ezt csak növeli a tény, hogy amikor reggel 7 kor felhívott egy zsaru, hogy értem jön kocsival, én kisgyerekeket megszégyenítő módon számoltam be róla, mit látok a szeretőm ablakából, hogy megpróbáljam megadni a koordinátáimat :). Most be kell fejeznem, mert a laptopom perceken belül lemerül és a konyhában csak a hűtőszekrény kihúzásával tudom táplálékhoz juttatni, ami nem lenne túl bölcs, a nagymamám így is komoly vádakat támasztott szegény szocreál frigóval szemben, a múltkori kicsit hosszabbra felejtett laptop táplálás óta :).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése