Tök jó, hogy amikor ilyen nagyon rossz kedvem van, mint most nincs senki, aki itt lenne, hogy feldobjon. A lakótársnőm meghallgatott ugyan, de látszott rajta, hogy cseppet sem izgatja az én problémám, meg hát végül is nem várhatok tőle semmit. Sőt az igazság az, hogy az ember mindig csak magára számíthat, ami tök hülye mondás, mert ha valami nem jön össze, hogy várhatom magamtól hogy feldobjam magam, hiszen engem kell feldobni.....:))

Ma elkéstem volna a plasztikáról , ha nem futok le egy amúgy 35 perces utat gyalog, így csurom vizesen értem oda. A késés oka az volt, hogy zene nélkül indultam, már pedig , úgy nem bírok ki több mint fél óra sétát. A plasztika iszonyú volt, nagyon kiabáltak szokás szerint és majdnem belehaltam, majd megtudtam , hogy a disco próba épp most zajlik , amiről mindenkinek szóltak sms-ben csak nekem nem. Végül is vicces, egyik nap még azt mondja tanuljam meg a disco táncokat, másnap ott próbálnak az üvegajtó túloldalán én meg épp a csípőmet ficamítgatom, tarkóra tett kézzel, jól van ez így kérdezem én? Arról nem is beszélve, hogy a plasztika után meg a totál érthetetlen kabarét táncoltam, csupa mozogni nem tudó 15 évessel és mivel 2 héttel később csatlakoztam ici-picikét nehezemre esik felfogni mi a fenét kell csinálni, lévén hogy senki az ég világon nem tudja. Nincs kiről lenézni. Az este csúcspontja az volt, mikor a balettmesternő közölte, hogy péntekre szervezzem oda az többi csajt a suliból, mert embereket keres az együttesbe. Hogy teheti ezt velem?? Ezért megyek oda minden nap? Ezért állok meg folyton az egyik útkereszteződésnél, ahol csak egy patkán egyensúlyozva lehet átkelni, egyik oldalán sár rengeteg , a másik oldalán jó mély pocsolya. Minden nap próbára teszem magam, hogy tényleg működik e, amit nagyon akarsz az menni fog és kész, bármilyen magassarkúban át tudok sétálni a patkán és nem esek bele sem a vízbe sem a sárba. Ma gondoltam rá, hogy mi a francot csinálok itt? Mi a fenének járok oda minden áldott nap, ha végül azt kéri tőlem, hogy szervezzem oda az utálatos csoporttársnőimet a suliból, mert lehet hogy beveszi őket a balettba? Az egyik ráadásul valami táncsulit végzett és igazán jól balettozik. A másik kövér az nem veszélyforrás, a harmadik meg nem csak a pasimat akarja, de a balettba már meghívták egyszer képletesen, még szerencse, hogy ő csak távoktatáson van, így nem lesz lehetősége itt táncolni. Utálom magam, mikor ilyen rohadt féltékeny vagyok, de azt hiszem ez normális, főleg, hogy rengetegszer próbáltam meg velük jóban lenni, közös programokat szervezni, fel is hívtam őket olykor, de egyértelmű, hogy nem kíváncsiak a társaságomra.

Viszont egy biztos: ha nem szólnak hogy van próba a discoban, akkor minden nap fel fogom hívni a lánylógató diktátort és megkérdezem, ha idegesítem ha nem. Ha nem akarnak segíteni a csajok betanulni, akkor addig fogom küldeni nekik az üzeneteket a facebookon és addig nyúzom őket,amíg valamelyik csak rászánja magát. Ha a mesternő beveszi mind a 3 nem kedvelt csoporttársnőmet és engem nem, én akkor is járni fogok, amíg rá nem jön, milyen nagyot tévedett. Ha beleesek odafelé menet a pocsolyába, akkor vizesen fogok futni a hóviharban a plasztikára, ami egy kínzás, és boldog leszek, mert el fogom érni, amit akarok. Én fogok ott táncolni szerelmes duetteket a várnai szabadtéri színházban és évekig fogok egy csodás tánccsapattal együtt dolgozni, pont.

Lehet, hogy az a mondás nem is olyan hülyeség :)