Az alábbiakban olvasható esetleges létező személyekkel vagy helyekkel történő egybeesés csupán a véletlen műve, az elbeszélés kitalált történet alapján íródott. Vagy valami ilyesmi :). Most van itt az ideje, hogy többértelmű burokva rejtve mégis világosan tegyem közzé a világhálón mi is történt a "Gossip Girl" utolsó epizódjában. Mindig is vágyat éreztem arra, hogy egyszer valóság legyen, ami az említett sorozatban történhet és történik, mindazon az ármány és gonoszság,zsarolás és határtalan érzelmi kifacsarás ellenére, mely folyton megmásíthatatlan tragédia, helyrehoztatlan hibák és begyógyulni képtelen lelki sebek súlyosságával játszadozik, mégis mindig képes átvészelni, felejteni majd újra kezdeni a kegyetlen játszmát. Talán túlságosan is akartam.... Mikor elkezdted, senki sem ígérte , hogy könnyű lesz, de te akartad, hát harcolj érte, nagyon nehéz lesz, de ha sikerül megéri! - ezt mondta nekem aki megihletett, mikor megértettem táncolni akarok, és a tudtára adtam a legelső tánc órán. Most ismét csomagolok és hát...azt hiszem fejlődök, a nagy bőrönd marad, úgysem tudni hova és meddig, a kicsi meg egyre kisebb, de a balett cipőm meg a kaleidoszkóp belefér és ez a lényeg. Még december elseje előtt és a négy napos betegségem után történt, hogy nyitva hagytam, vagy nem hagytam, de megtört, az a bizonyos bajkeverő weboldal, s hát minden érzelem és gondolat, mely néhány hónapja a próbaterembe beköltözött énemre nehezedett felharsant, vihart kavart, majd a vihar leült és csak a semmi maradt. Rengeteg az érzés, elsőre a felfoghatatlanság érzése, mikor egyszerre mindennek vége, és a hat órás alvások, embertelen mennyiségű táncba vetett munka, folytonos kellemes fizikai fájdalom és a minden estés studiói asszisztenskedés utáni éjjeli hazarohanás, minden megspórolható perc alvásra való fordítása érdekében egyszer csak felszívódnak, köddé válnak és marad a kétségek közti vívódás, szívdobogás, szenvedés, izgatottság, nem alvás. Majd végül néhány napra rá, nagy nehezen mindaz , amit már ismét az a bizonyos oldal és néhány környezeti visszajelzés a tudtomra adott valósággá vált, megmásíthatatlan igazsággá, melyben csak egyetlen bűnbak kell, nem számít a jó, nem számít minden ami szép és amiért küzdöttem, amiért sötétben indultam és sötétben érkeztem már nem volt fontos, hirtelen barátaim sem voltak, sőt ismerősök sem, csupán üres, valamiféle sajnálatot rejtő arcok. Ettől nem lett jobb , persze hogyis lehetett volna, a kétség elmúlt, a zárcsere sem álom és mégis lesz előadás, csak már nem kilenc bolgár táncossal hanem nyolccal. Az önmarcangolás is egy variáció,van is némi alapja, de ezt néhány nap múlva elengedtem, végre kikeltem az ágyból, és felébredtem. Először hónapok óta tisztán tudtam gondolkodni az alvásmennyiség növelése és a totális elmerülést igénylő hajtásból kiszakadva és újra kezdtem de még nem táncolok. Egyetlen percet sem táncoltam azóta, de ez csak az ország nyújtotta lehetőségek hibája, nem az ambícióé. Mert ez legalább biztos, ezt még az ittenni mentorom is elismerte, semmim nincs ami ahhoz kell hogy jó előadóművész legyek, csak az ambíció más semmi! Én is mondhattam volna, reagálhattam volna, könnyíthettem volna, lázadhattam volna de ahogy a szánalmas több résztvevős találkán ezt végül tettem, csak annyit mondtam köszönöm, amit adtak, és ezt továbbra is tartom. Szerettem ezt a helyet tiszta szívemből és nagyon szerettem azt aki annyit tett értem, hogy táncos lehessek, bármi is történt, bárhogy is viselkedett és reagált. Már évekkel ezelőtt a fejemhez vágták, hogy túl szókimondó vagyok, tanuljam meg magamban tartani és játékossá válni, amit elvár a társadalom. Megtanultam. Nem mondtam, de ki kellett, hogy adjam, meg kellett hogy osszam és hogyan másképp ha nem az íráson át.Nem akartam senkinek rosszat, de ösztönösen reagáltam, nem jó játékosként, ami nagy hiba, de legalább nyugodtan alszom. Persze a válaszok nem számítanak, egyetértések sem lehetnek, a közös pontok pedig néhány pletykával gyorsan megsemmisíthetőek. Mikor kész lesz az élettörténetemről szóló könyv, akkor talán majd megértenek azok, akik átkozottul sokszínűnek és Gossip Girl-nek tartanak. Nem lehetnék inkább Blaire? :)A Gossip Girl kiléte ismeretlen, én pedig híres akarok lenni, bár legközelebb kicsit másképp, más irányból. Írói képességeimre támaszkodva hiszem, hogy bejegyzésem kellően kusza a google translate amúgy is mókamester fordításainak kellően érthetetlen megkavarására, ha esetleg valaki nem érte volna be az összes személyes levelem tartalmával és további színfalatokra éhezne hihetetlen kalandos életemből. Bármennyire is győzködnek azok akiknek fontos vagyok, nem tudok folytonos titkos ügynökként kételyekkel töltve barátkozni, de egy életre megtanultam, hogy aki a legközelebb áll hozzád, az tudja belédszúrni legkönnyebben a kését, valamint, hogy mindig kell B terv, mindig kell a nyitottság, mert bármikor belecsöppenhetsz a legképtelenebb pletykasorozat kellős közepébe.Aki bújt, aki nem jövök.