Az intelligens emberek jól tudják : ha sokat gondolkodsz , vacilálsz, aggodalmaskodsz a dolgaidon, és görcsösen ragaszkodsz a sikerhez, semmi sem fog összejönni. Mégis, sokan csinálják, mert ez az emberi természet. Mikor először hívtak próbálni az együttessel, annyira féltem, hogy jó legyek, folyamatos görcs volt bennem, ami csak rosszabbodott, minél kevésbé tudtam kivitelezni az egyes figurákat, egyre savanyúbb "sírásgyanúsabb" képet vágtam...ekkor mondta N a fenn említetteket, amit már tudtam, de szükségem volt rá, hogy eszembe juttassa. Minden ember beleesik ebbe a hibába, onnan tudja, hogy nem működik.

Az elmúlt néhány napban pont ilyen voltam: görcsösen ragaszkodó, elégedetlen, komor, morcos....tegnap kitört belőlem, mikor közölték, hogy a cipőt a disco tánchoz, amit 2 hét után végre valahára megkaptam, hogy tudjak gyakorolni, hagyjam ott, mert kell az új lánynak. A lány, akinél laktam, és aki betanította nekem a táncokat részesült abban a megtiszteltetésben, hogy hallhatta, mennyire elegem van az egészből, állandóan új embereket vesznek be, 2 hetet vártam a k...va cipőre, sokkal jobban táncolom a táncokat, mint egyesek, akik már benn vannak a csapatban, mégis mi a fenéért van ez így (itt megjegyezném, hogy nagyon jól tudom: protekció révén van így). Erre ő dacosan azt mondta, mert épp próbálni készültünk, hogy:"- ja igeeeen? hát akkor fogalmam sincs mit segíthetnék neked, ha tudod a táncaidat." Én már majdnem sírtam , aztán persze eltáncoltam rémesen, mert ilyen lelki állapotban nem lehet (jó magyarázat, de nem igaz, mert a jó táncos lelki állapotának szélsőséges befolyásoló erejét, minden esetben képes felhasználni táncának emócionálisabbá tételéhez, függetlenül attól, hogy az adott állapot egy szerelem, vagy egy totális elkeseredés), erre mondta, hogy ha így táncolod nem csoda, hogy nem vettek be.....
Aztán sírtam az öltözőben. Sebaj az otthoni jazz tanár, Gábor (aki nekem mindenki előtt a példaképem) mesélte, hogy ő minden nap sírt az öltözőben....tehát a legjobb úton haladok :)))
Igazság szerint, tényleg tudom a táncokat, de nem abban a hülye lábbeliben, amiben 5 perc járás után is fáj a lábam, nem hogy tánc után, így most hazahoztam a cipellőt (majd visszaviszem ha kell :))) és gyakorolni fogok! Napi 10 percet maximum :)), különben lebénulok :))

Na azóta persze újraértékeltem és felvettem a "laza Mira" figurát. Vagyis: -nagyon szép az élet , mert besüt a nap a lakásomba, -imádok itt lenni, mert egész nap táncolhatok, kit érdekel, hogy bevettek e ide vagy oda, még mindig ezerszer jobb a helyzet, mint otthon, mert van miért küzdeni és reális esélye van a tánccal való pénzkeresésnek, -lehet, hogy sokat költöttem és nem dolgozom, de ingyen járok minden egyes táncórára, egy fityinget nem fizettem értük, kivéve a főiskolát, de az mint kiderült szinte mindenhol drágább.

Végeredmény: minden csodás, ma este megyek egy partyba a néptáncegyüttessel, mert tanulók ünnepe van. Az első dolog ami eszembe jutott, mikor 3 hete megtudtam, hogy lesz ez az ünnep: bárcsak a néptáncegyüttes tagjaival, a professzorral és a néptánctanárral ünnepelhetném, olyan jó társaság van ott. Egyik laza pillanatomban ebédnél a zenész és 1-2 együttes tag társaságához ültem le, mire a zenész megkérdezte, hogy meghívtátok már a kolléganőt 8.-ára? Szóval ma este megyek, és 30 emberrel fogok reggelig táncolni valami vagány evős-ivós mulatóba, alig várom :)).

Ami még a könnyedséghez tartozik, hogy az ember nem sző felesleges storykat az agyában valamiről, amiről nincsen biztos információja. Ki, mit, miért mondott, mit gondold, amikor ezt és azt tette stb. Ez a legrosszabb női tulajdonság. És íme néhány példa: eleinte nehezemre esett a néptáncpróbára menni, mert meggyőződésem volt, hogy teljesen hülyének néznek, sőt nem kedvelnek. Azóta kiderült, a legtöbb ember nem csak, hogy kedvel, (vagy épp tetszem neki, ha pasi), hanem felnéz rám, mert lelkes és ambiciózus vagyok. Azóta már beilleszkedtem valamennyire, eljutottam odáig, hogy mindenki köszön, néha beszélgetést kezdeményez, elhívtak magukkal ma estére, és a lányok is néha már maguktól segítenek, javítgatják a hibáimat.
Amikor észrevettem ezt a facebook csoportos eltűnésemet, elkezdtem éjjel egykor, az alvásomat negatívan befolyásoló magyarázatokat kitalálni, hogy a professzor biztos szólt a néptánctanárnak, hogy én nem lehetek benne, mert nem vagyok tag és mindez azért, mert panaszkodtam az óraszámmal kapcsolatosan, és a néptánctanár sem kedvel már.....stb. Aha igen:)) Tegnap beszéltem vele, azt hiszem imád, és persze nem ő vett le a listáról (hozzá sem tudnak adni, valami hiba van a rendszerrel), a professzor pedig, annyit használja a facebookot, hogy más dolga sincs, mint ilyen csoportok tagjait nyomonkövetni, ha egyáltalán tud, a csoport létezéséről :))))

SZÓVAL BÁRMI TÖRTÉNJEN MOSOLYOGNI FOGOK és egyszerűen csak hagyom, hogy történjenek a jó dolgok :)))