Nem tudom említettem e, hogy múlt hét vasárnapra egy prezentációval készültünk, amit az eddigi munkánk és eredményeink egy kisebb belső közönség (koreográfusok, barátok, ismerősök, táncosok, családtagok) előtt való bemutatása lett volna, de Miroljuba Petrova ezen rövid időn belüli immár harmadszori balesetének köszönhetően meghiusult. Utoljára akkor éreztem így magamat, mikor egy régi családi barát egyik túlszervezett, közel 100 vendéget váró, iszonyú drága elit szülinapját tettem tönkre egy becsempészett üveg borral, melynek hatására finoman jelezték a vendégek felé, hogy nem kívánatos a jelenlétük a továbbiakban. Szolgáljon mentségemre, hogy nem voltam több mint 16 éves és más is támogatta a közös ötletet, lévén, hogy egy pohár narancslé 600 Ft volt, ami még most is sok, nem hogy 11 évvel ezelőtt :))). Mára már okosabb vagyok és sosem találják meg a becsempészett italaimat az asztal alatt:))). Visszatérve a mostani esetre, okozott néhány álmatlan éjszakát a dolog, de az itteni táncos közösség minden egyes tagja olyan szeretettel és megértéssel kezelte ezt a helyzetet, hogy most feltehetőleg már 3. napja ugrálnék a boldogságtól, ha nem lennék megfázva és nem tudnám, milyen veszélyes vagyok saját magamra, így az ugrálást csak a tánctermekre korlátozom. A szombati traning-en beakasztottam a körmömet a táncszőnyeg két darabjának hiányos perforációja közé, melynek következtében egy recccs kíséretében visszahajlott az egész. Aztán kötés, vér, kórház, sürgősségi, és egy lefújt prezentáció. A koreográfusom kórházak iránti undorát és rosszullétét leküzdve ült velem végig 1-2 órát a sürgősségin, bár tény hogy az arcát és reakcióit elnézve, sokkal jobban aggódtam miatta, mint a saját körmöm miatt. Aki járt már sürgősségin az tudja mire számíthat. A legjobb volt, ahogy elsőre megpróbáltunk bemenni, majd a harmadik vérző, sebes, tapaszos, embert meglátva szó nélkül fordultunk sarkon és sétáltunk ki a kocsihoz :)). Sajnos egyéb helyet nem találtunk, így végül ismét ugyanabban a kórházban kötöttünk ki, miután egy rendelőintézetnek álcázott biztosító cég recepciósától érdeklődtünk a sürgősségi osztály iránt. Jivko némi aggodalommal fejtette ki a kedves hölgynek, hogy leszakadt az ujjam (a nagy izgalomban köröm helyett) és hogy a sürgősségit keressük. A nő végignézett rajtunk: a fal fehér (ájulás közeli) kócos srác, és a kalapos, (leszakadt lábujj ellenére) mosolygós leányzó egy 4 számmal nagyobb papucsban (Jivko adta, mert a sajátomat nem bírtam felvenni):)), valószínüleg megnyerő képet festhettünk:))). Mikor végre bejutottam egy orvoshoz, undorral az arcán bókolgatott nekem vagy 10 percig milyen irtó ronda lábujjaim és körmeim vannak, és hogy ő biztos nem fog soha elkezdeni kortárs táncolni, ha ettől ilyen csúnya lábakra lehet szert tenni. Szerintem tetszettem neki :)). Miután bekötötte a lábam, közölte hogy a salsa nagyon veszélyes tánc, majd miután ismét megerősítettem, hogy nem salsázom, hanem kortárs táncolok, azt válaszolta: ja igen mint a hip-hop, tudom, az is nagyon veszélyes :))). Végül a kedves mosolyomnak és érdekes "szakmámnak" köszönhetően csak 20 levát fizettem a 30 helyett, de még így is egy vagyonnak tűnt ezekért a bókokért. Persze manapság semmi sincs ingyen, meg kell fizetni, hogy az ember közel két órát tölthessen midenféle rikoltozó, össze vissza kötözött,nem jó illatú, sérült, őrült között a 26 fokban szombat délután, ennek ellenére ez volt életem eddigi legvidámabb kórházi látogatása, annyit nevettem mint az elmúlt 1 hétben összesen. Összefoglalva nagyon boldog vagyok! Nem is tudom írásba foglalni milyen klassz kis társaság gyűlt itt össze, és mennyire feldob, hogy végre van egy csomó barátom Bulgáriában! Most itthon fekszem betegen és gondolkodom hogy kezdjem el a könyvemet amiből majd meggazdagszom, hogy elit kórházakba járhassak, ahol szépnek találják a lábujjaimat :)).