Egy ideig nem Írtam mert nincs hosszú i a klaviatúrán a táncstudióban, de ma estére annyi kiÍrnivalót halmoztam fel, hogy muszáj lesz egy-két kölcsön hosszú i-vel tudósÍtanom Szófiából. Kedd óta itt vannak a koreai táncosok, pontosan tizenegy darab, akikkel az eredeti ötlet szerint közösen készülünk a decemberre várható premierre. Épp olyanok, ahogy azt egy koreait sosem látott európai elképzeli őket: kicsik, kedvesek, udvariasak, és sokat mosolyognak. A lányok nyávogva beszélnek a fiúk pedig fiatal éveik ellenére mély és benyomást keltő hangokat sugároznak. Mikor kedden kora reggel megérkeztem a studióba még a csilláron is az ösztöndÍjas koreaiak lógtak, akik a világhÍrű bolgár reggelivel-banicával teletömött szájjal, jó hangos bolgár Zdravej!-el köszöntöttek minden egyes bolgár betévedőt az elképesztően korai gyilkos balett órára. Gondolom nem okozok meglepetést azzal, hogy ez a balett óra az egyik legjobb dolog az életem ezen periódusában. A banica faló, technika függő koreaiak egytől egyig imádnivalóak és mozgáskulturájuk sem éppen alulbecsülendő. Bulgária egyik legjobb, vagy talán legjobb, balett pedagógusának egy hónapon át tartó órái minden kétséget kizáróan komoly fejlődéshez fognak vezetni mindannyiunk esetében, a legtöbbünkben őrületes táncolni vágyást generáló filmeket idéző hangulatról pedig nem is szólva, amiről idáig csak álmodozni mertem. A hetem horrorisztikus fizikai megterhelést és kevés alvást tartalmazó beosztása ellenére képes vagyok pozitÍvan Ítélni és továbbra is táncos akarok lenni, bár beismerem néhány gyengébb pillanatomban komolyan fontolóra vettem eme teljesen őrült és lehetetlen elhatározásomat. Ma reggel például még sötét volt mikor megkezdtem szokásos fél órás gyaloglásomat a studióba, spórolási célzattal s az első számú szembejövő egy gyönyürűen szabott fekete kosztümbe bújtatott nem csúnya hölgy volt, aki az imént szállt ki valamely menőnek számÍtó gépjárműből és felemelt fejjel kopogott felhetetőleg irodai munkahelye felé, mÍg én minden energiámat arra öszpontosÍtottam, hogy a fülemben üvöltő zenére fektessem a hangsúlyt elhasogatva a fárasztó gondolatokat mint "nem, nem bÍrom tovább, ma hogy fogom magasra dobálni a lábam" vagy "Jézusom még csak fél nyolc, hogy a francba fogok este hatig táncolni, már most alig bÍrok járni". Később a szomorú de már megszokott facebook gyanús "ignorálás" és a visszajelzések közel teljes hiánya ellenére a szokásos kitartással küzdöttem végig a napot és még mindig nem adtam fel, pedig a végre valahára a "hazai" táncosokra is időt szakÍtó elbeszélgetésből világossá vált számomra, hogy nagy valószÍnűséggel nem sok szerepem lesz a kérdéses előadásban és még mindig nagyon alacsony szinten van a tánctudásom, ami csekély apróság ahhoz a tényhez viszonyÍtva, hogy nem hogy nem táncolhatok duettet valamelyik remek testű koreai kisfiúval, de még egy bolgár lánnyal bemutatott kontaktban sem álltam meg a helyem. Hahahahaha. Így már illő lesz beismernem, hogy blogot is ezért Írok, ha esteleg a napi 7-8-10 órás próbák, minden ebbe vetett hitem és hihetetlen kitartásom és szenvedélyem ellenére mégsem lesz belőlem jó táncos, legyen valami ami alapjául szolgálhat a könyvemnek, mellyel majd biztosÍtom az anyagi hátteremet a napi maximum 5 óra táncot elbÍró öreg éveimre :))). Persze amilyen őrült vagyok a napi reggel fél 8-tól este 6-7 ig tartó próbákon felül minden estére is akadt program, kétszer dolgoztam, kétszer angolt oktattam és balettoztam este 22-ig a külön órákon, az egyetlen szabad néhány órámban pedig evés és alvás hiányában három pohár bor segÍtségével döntésképtelen állapotba varázsoltam magam, ami a közel 2 liter vÍz hozzáadása ellenére is komolyan hátráltatta a másnapi próbákon való helytállást. Ez meg már tényleg panaszkodásként hangzik, de szombat-vasárnap egész nap dolgozni fogok. Az imént arra gondoltam teleÍrom a blogomat elkeseredett világlátást reprezentáló panaszkodással, kifejtem mennyire tehetségetelen vagyok a táncban és milyen rosszul alakul minden, de közben elmúlt és most boldog vagyok, hogy táncolhatok és persze az sem utolsó, hogy egy óra múlva lejár a munkaidőm, hahahahahaha. A koreaik ittlétéből nemcsak a tánc terén húzhatunk hasznot, barátkozó természetemnek köszönhetően a pantomim-ban is komoly fejlődést értem el tekintve, hogy nem beszélnek angolul egy árva mukkot sem. Tegnap este több mint két órát beszélgettem hármukkal, és azóta tudom, hogy Koreában nagyon sok tánciskola van, társulatokban sem szükölködnek a mérce pedig nagyon magas ami a szÍnvonalat illeti. Többségük 3 éve táncol, két különböző iskolából jöttek és nagyon tetszik nekik Szófia. Sok minden mást is megvitattunk, de ezen adatokat nem kÍvánom közölni a hitelesség fantáziám és kezdő pantomim tudásom közbenjátszása miatti megkérdőjelezhetőségéből kifolyólag. Ami a táncon kÍvüli életemet illeti néha azért eljárok mulatni, sőt még discoban is voltam szombaton, remek volt, ráadásul egy élmény, hogy mindenki minket nézett a két óra alatt mÍg a parkettet koptattuk :).