Igen is kötelességemnek érzem, hogy információt csepegtessek (esetemben:ömlesszek) a élményeimről, ne gondolja senki, hogy még mindig az a "kit érdekel" elvű kislány vagyok, mint azelőtt :)). Küldtem egy köremailt a linkkel amin megtekinthető az utolsó prezentációnk, és két számomra nagyon fontos személyt és a csodálatos anyukámat kivéve senki nem reagált. Ez azért is megrázó, mert 2 nap alatt (lehet hogy csak egy , de nekem rengetegnek tűnik) biztos vagyok benne, hogy mindenki csekkolta az email-jeit, elvégre is egy ilyen számítógépes világban élünk, vagy nem? Nekem annyi is elég lett volna, hogy "köszi, majd megnézem". Ahhoz túl pozitív vagyok, hogy a videó megtekintését követő mellékhatásokra gyanakodjak, bár tény, hogy a felvétel nem túl jó (anyukám szerint a fények elrontják a látványt, amúgy szép :))) hahahahaha) a produkció meg hát koránt sem tökéletes, dehát ezért vagyok én a "táncosnak készülök" és nem a "professzionális táncos vagyok" pozícióban. Azt követően, hogy elküldtem az ennél sokkal jobb és tisztább felvételt a nagybátyámnak, ő pedig "ez a bemelegítés?" kérdéssel reagált, erősen elgondolkoztam, hogy válaszoljak egy igent és nyomjak egy ignore gombot, vagy nyissam meg a google-t és pásztázzam végig az irodai álláshirdetéseket. Végül arra jutottam, hogy nem küldöm el a ....valahova, az amúgy szeretett nagybátyámat, inkább elküldöm a másik videót is neki. Micsoda önkontroll, bravó Petrova :)))). És különben is mi van akkor ha amatőr? Táncossá válni hihetetlen nehéz főleg ha az ember 24 évesen jön rá mit is akar, 4 hónapja tanulok kortárs táncolni, és tudom, hogy 4 év is szinte semmi, de az hogy ezt tudom, és elfogadom máris sokkal előrébb és előrébb visz. Ahogy a számomra legkedvesebb tanár mondaná : "adj időt a testednek, légy vele kíméletes!". Persze ennek némileg ellentmond, mikor az utolsó decemberi kurzus hatására, mikor hazautaztam 1 hétre 4-5 napig zombiként vonszoltam magam édes otthonomban a 11 órás alvások, energia dús zabálások és kálcium-magnézium túladagolás ellenére, miközben minden fennmaradt energiámmal próbáltam meggyőzni a rég nem látott, edzés utáni külsőm láttán megriadt drága barátaimat, hogy nekem ez jó, higgyék el, élvezem! :))) A táncosok mazohisták. Ha fáj a fenekem, mert túlnyújtottam az jó, ha meg izomlázam van az egyenesen szuper, ettől érzem, hogy dolgoztam, azaz fejlődök. Szeptember 2-án vagy 3-án megyek haza 1 hétre. Kérem mindenki a tapasztalatok alapján oly sikeres :)) emailben jelezze, amennyiben látni kíván, valamint azt, hogy mikor ér rá. A mikor az mindig később este, mert napközben a művésznővel vagyok vagy edzek. Még valami nagyon fontos: csak addig félünk valamitől, amíg nem küzdünk le egy annál sokkal nagyobb félelmet, azaz, csak addig félsz a magyar póktól, amíg nem jössz Bulgáriába ahol a very big csótány, az olyan normális, mint 30 ezres havi fizetésért dolgozni, vagy sós túróval és lekvárral enni a palacsintát.