Nos minden a legnagyobb rendben, eljegyeztek, lakásra gyüüüjtünk és babákat is tervezünk. Az elkövetkezendő 2-3 évet a függönyválasztással a nappaliba, új csak egy kicsit nyitottabb nemzetek konyháinak rejtelmeibe bevezető szakácskönyvekből való kísérletezéssel, a legújabb multimédiás vívmányoktól való elájulással, pénz spórálással, majd megvásárlásukkal, az irodai kolléganőimmel való hasztalan csevejekkel és a nyugdíjam miatti aggódással fogom tölteni. Mielőtt azonban mindebbe belefognék, még kínzom magam egy kicsit a minden nap 6-7 óra tánccal és 4 óra szintén tánccal kapcsolatos mukával. Reggelente járok próbálni 9 től 4-ig, ez nem az én próbám, de ez mellékes, a lényeg hogy tanulok, aztán 4 től 6 ig a saját próbámra is járok, majd 6 tól fél 23 ig dolgozom a tánccentrumban. Heti két nap van amikor nem dolgozom akkor 6-7 ig elalszom a táncszőnyegen ,az eredetileg tervezett felülések preparációja alatt, majd gyakorlom egy kicsit a vasárnapi solo-mat, vagy tényleg csinálok felüléseket és durván 20 tól 22 ig balettozom. Csak a félreértések elkerülése végett nem durván balettozom, igen is szépen, az elmúlt időszakban felfedeztem néhány erre utaló jelet az illetékesek mondataiban és gesztusaiban, de ezt sokkal inkább magamhoz képest fejlődésnek, mint az átlagos elvárások szintjének megütéseként lehet elkönyvelni. Szombaton és vasárnap egész nap dolgozom már reggeltől, bár ezúttal csak 21 ig, de utána mindig van mit csinálni, ezen a héten improvizáció a sofia dance weeken, utána a nyitóelőadás megtekintése, majd brazil buli a capoeria révén a programom, vasárnap reggelre egy solo tánc a főtéren, aztán munka estig és hétfőn kezdődik előröl. Ennek az egésznek három nagy előnye van: 1. nagyon boldog vagyok. 2. a rokonaim már nem tartanak cseppet sem semmirekellőnek, sőt... 3. az életem majdnem minden egyes percében azt csinálom amit szeretek, ami olyannyira kellemes, hogy már-már elgondolkodtam a másik életviteltervezetem elvetésén. Most épp a capoeira szeminár végét várom türelmetlenül, ugyanis a többiek mind valami kocsmában isszák le magukat a sárga földig és ünneplik, hogy vége a programnak amiben táncoltam. Ha nem lennék ilyen kimerült, valószínüleg fel lennék háborodva a tényen, hogy nem voltam elég rafinált és talpraesett ahhoz, hogy ne a recepción üljek hanem a teremben izzadjak a sok capoeirás fiúval hahahaha, de hála magamnak tettem róla, hogy a napi táncadagom biztosítva legyen, ezáltal kifejezett örömöt lelve a munkaközbeni blogírásban és a reakcióidő lelassulása miatti merev monitorbámulásban, amit az erre elhaladók esetén óriásmosoly tarkít, de semmi más ami ennél több energiát igényelne. Persze minden egyes termen való áthaladás alkalmával csekkolom a testem a tükrökben, nehogy a pár órával ezelőtti próba vége óta valamilyen negatív székben punnyadós, hasnövesztős, lustulós hatás látható jeleit véljem felfedezni magamon. Az biztos, hogy ezt az életvitelt sokáig nem fogom bírni, így eldöntöttem, hogy a testem szépen lassan csupa izom lesz, a kondícióm a tetőfokára hág, a tánctechnikám egyre csak javul és közeledik valami nemzeti ünnep vagy munkaszüneti nap, amelyet átaludhatok, hogy ismét élesen lássam a vonalakat és ennél is boldogabban a világot :)))