Az utolsó bejegyzésem óta nem igen mertem írni, mert páran gratuláltak az eljegyzésemhez :))). Persze azok a páran jó pár éve nem hallottak felőlem, talán az eljegyzési problémáimon felül azt sem tudják, hogy már jobbra is tudok spárgázni tegnap előtt óta :)). Ezt a tényt figyelembe véve nem is kérdéses mennyire boldog vagyok, és mióta nem táncolok kevesebbet és nem alszom többet mint hat óra fura érzés, de kezdek néha elégedettség közeli állapotot elérni. Épp eleget pihentem ahhoz, hogy most minden egyszerre a nyakamba zúduljon és a nap összes percét hasznosan töltsem. A táncterem padlóján, a zene és minden egyéb külső tényező ellenére praktizált nyálcsurgatós, rémálmos, elkerülhetetlen elalvás mondjuk nem a legjobb módja a tánc- és munkatúladagolás ellensúlyozásának, de hamarosan megoldódik ez is - legkésőbb január 19.-én a szülinapomon, mert feltételezem, hogy egy ágyat fogok kapni az itteni barátaimtól, amit beszerelnek majd nekem az "irodába" :))). A hajam tegnap óta nagyon trendi, az egyik oldalon teljesen rövid, a másikon pedig rövid :). Ezt a bejegyzést 3 napja szerkesztem, reggelente 1-2 mondat hozzáadásával, tehát igyekszem csak olyan dolgokat írni, amik 2 hét múlva is aktuálisak lesznek, hiszen nem tudni mikor sikerül végre befejezni. Szófia számomra még mindig nem olyan otthonos mint Budapest, azt hiszem még 4-5 évig biztos eltart, hogy megértsem a tömegközlekedést, és ne kerüljek folyton mikor hazasétálok valahonnan, de nem tudom ezt meg fogom-e valaha tapasztalni. Sokkal inkább valami francia városkát tudnék lakhelyemül elképzelni, annak ellenére, hogy még mindig nem volt lehetőségem odautazni. Egyre több müzlit eszem reggelente és egyre kevesebbet foglalkozom unalmas hétköznapi történésekkel, ami az apámat néha az őrületbe kergeti, de a napi 15 óra amit nem töltök "otthon" mentségemül szolgál a "szobám" állapotát és a lelassult reakcióidős, letisztult,de nyers kommunikációmat illetően. Kicsit aggódom a jövő héten megkezdődő életvitelemet miatt, mert az eddigi napi hat órás próbákon kívül heti háromszor másik három órát is próbálunk, ezen kívül dolgozom majdnem minden nap a recepción, fordítok egy cégnek és interjút írok majd az újságomnak. Ma említettem, hogy állati fáradt vagyok, de nagy felháborodást keltett, nem lehetek fáradt, muszáj lesz megszoknom valahogy, talán változtathatok az étkezésemen, bár már réges régen nem diétázom,vagy ilyesmi, sőt..... Az ebédszünetben koreai barátnőmmel és az időnkét csatlakozó koreográfussal vagy más résztvevőel közösen támadjuk meg a táncosok kedvenc élelmiszerüzletét, koszos, illetlen küllemű traning ruhánkban, ami a környék magas számú furcsa lakosa miatt egyeltalán nem kelt feltünést majd kezünkben a felvásárolt szendvicsek, gyümölcs, csokoládé, péksütemény, magok és egyéb túlélő táplálékok birtokában visszatérünk a bázisra és mint, akik két hete nem ettek kezdjük meg a közös falást. Mindezen komoly erőfeszítések ellenére sokszor semmilyen siker vagy eredmény nem születik a stúdióban, így a koreográfusommal való komoly elbeszélgetést követően a hallottak ellenére, most nem sírok, inkább jegyzeteket készítek arról amit mondott és újraindítom a rendszert.